Reagan: Budapest!

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak."
Edmund Burke

Utólag mindenki okosabb. Ma már megmondják nekünk az elemzők, hogy bizony a kommunizmus vége "előrelátható" volt, főleg a 80-as években, és megindultak a "reformfolyamatok", melyek kicsúcsosodtak a rendszerváltásban. Ez a 20. század tipikus technokrata-történetfilozófiai narratívája.

De létezik egy másik is.

"Az nem ugyanaz, ha félve tisztelnek, vagy ha csak szeretnek."
Arnaud de Borchgrave

Amerika iszonyú hálás lehet Istennek, akiben - a dollár hasán olvasható nemzeti mottó szerint - mindig is bízott. Nagy kataklizmái idején mindig nagyformátumú vezetők álltak az ország élén. Rossz időben voltak a rossz helyen - de éppen a reménytelenül veszett helyzetben mutatkoztak meg rendkívüli képességeik. Államférfiak voltak, nem pusztán politikusok. A gordiuszi csomókat csak ők tudták átvágni.

John O'Sullivanhez hasonlatosan vélekedik Ronald Reaganről, Margaret Thatcherről és II. János Pálról Paul Johnson angol történész is. Johnson Értelmiségiek című könyvében rántotta le a leplet Rousseautól Marxon át Sartre-ig a haladók eszmék és hirdetőik életmódjának nem épp egybevágó valóságáról. Az Értelmiségiek mintegy ellenpólusaként jelent meg a Hősök, amelyet itthon 2010-ben adtak ki. Az utolsó fejezet szinte mintha O'Sullivan könyvének ihletésére készült volna: Johnson csoportokban tárgyalja hőseit, így a három kommunizmusdöntögető személyiséget is egy fejezetben - az utolsóban - mutatja be. Számára ők "a hős hármak, akik előtt a medve megjuhászodott". De miként mutatja be az angol történész Ronald Reagant?

Amikor Ronald Reagan 1981 januárjában beköltözött a Fehér Házba, az Egyesült Államok globális súlya és szerepe a hidegháború kezdete utáni legnagyobb visszaesést szenvedte el, nem kis mértékben a "realizmus" nevében újrafogalmazott republikánus, illetve a naiv, a Szovjetunióból ellenség helyett ellenfelet, mi több: partnert faragni kívánó demokrata külpolitikusoknak.

Túl konzervatív és túl amerikai, túl katolikus, túl angol - három kritika, három ember, akikről senki sem gondolta volna annak idején, hogy egyszer a világpolitika alakítói lesznek. Ronald Reagan, II. János Pál és Margaret Thatcher - három ember, akik nélkül talán még ma is hallgathatnánk a Lenin által olyannyira kedvelt hasznos idióták és a felpuhult Nyugat-Európa, meg a békemozgalmak szovjetiádáit. Az ő történetüket, találkozásaikat, barátságukat és összefogásukat írta meg egyikük, Thatcher volt tanácsadója, John O'Sullivan újságíró.