Doki: Akkor mondd meg, Jövőfiú, ki az Egyesült Államok elnöke '85-ben?
Marty: Ronald Reagan.
Doki: Ronald Reagan? Az a pojáca?! Höhö! Akkor ki az alelnök? Jerry Lewis?

Ronald Reagan a premier után néhány héttel látta a Vissza a jövőbe című filmet, ebben hangzik el a filmidő szerint 1955-ben a fenti párbeszéd egy időutazó srác és egy flúgos tudós között. Reagannek állítólag annyira tetszett a jelenet, hogy többször is visszatekertette. 1986-os évértékelő beszédében utalt is rá: „Ahogy a Vissza a jövőbe című filmben is mondták, ahová megyünk, ott nincs szükség utakra.” Tegnapi bejegyzésünkben Reagan filmjeivel foglalkoztunk. Most Reaganék kedvenc filmjeiről olvashatnak.

A Fehér Ház Északi Szárnyában egy ruhatárból alakították ki a kb. negyven ülőhelyes privát mozit. Reagan és felesége rendszeres látogatói voltak, de ennél is jóval többször rendeztek vetítést hétvégente Camp Davidben, az elnöki nyaralóban. Az elnöki pár nyolc év alatt legalább 377 filmet nézett meg, a vetítésekre sokszor vendégeket is hívtak. Talán a leghíresebb mind közül Steven Spielberg E.T.- jének premier előtti vetítése volt, melyen a rendezőt is vendégül látták. Reagan néhány hónappal később az UFO-sztorijáról elhíresült új-mexikói Roswellben egy republikánus gyűlésen így méltatta Jack Schmitt szenátorjelöltet:

„Tudják, amikor először megválasztották szenátornak, Schmitt azt gondolhatta, hogy mint E.T., egy másik bolygóra érkezett. Azon kevesekhez tartozott, akik azért dolgoztak, hogy rendbe tegyék a gazdaságot a költekezés és a magas adók hívei között.”

Reagan legszívesebben westerneket, sci-fiket és háborús filmeket vetíttetett, ünnepnapokon gyakran a saját filmjeit is visszanézték. Követte a nyolcvanas évek újdonságait is (a Bond-filmeket, a Csillagok háborúja és a Star Trek részeit), ám a hollywoodi aranykor, a negyvenes-ötvenes évek alkotásai és ideáljai vonzották igazán. Noha Reagan egyik leghíresebb filmjével, a Kings Row-val is adódtak problémák a filmgyártók Hays Code elnevezésű erkölcsi kódexe miatt, ennek normái alapvetően meghatározták Reagan ízlését, és kedvenc mozijainak világát is.

A kódex szerint tilos volt szimpátiát kelteni a bűn iránt, nevetségessé tenni a törvényt, tiltották a szex megjelenítését, a teljes meztelenséget, a trágárságot, és a vallásgyalázást. Mindez passzolt Reagan világképével is. Naplóiban több bosszankodó megjegyzés is árulkodik erről: az egyikben például egy Jane Fonda-vígjáték miatt dohog, amiben a szereplők füveznek, egy másik pedig Richard Gere Garni-zónáját kritizálja, amiért a jó történetet elrontja a „meztelenség, a nyelvezet és a szex”.

Volt kabinetfőnök-helyettese, Mike Deaver ajánlására az elnöki pár egyszer megnézte A Pókasszony csókja című filmet. A börtönben játszódó filmben egy homoszexuális pederaszta kém próbál információkat kicsalni politikai elítélt cellatársától. Reaganék fél óráig bírták. „Hát, csak egy dolgot szeretnék megtudni”, mondta a vetítés után Reagan hitetlenkedve. „Mi a pokol ütött Mike Deaverbe, amióta a magánszektorban dolgozik?”

Sokat cikkeztek arról, hogy a Csillagháborús tervre milyen nagy hatással volt, hogy Reagan szerette a sci-fiket. Gyakran előfordult, hogy az elnök dokumentumfilmekkel készült fel találkozókra, hogy már azelőtt megismerje vendégeit, mielőtt személyesen találkozik velük. Egy alkalommal fogadta a National Right to Life Committee tagjait, akik levetítették neki Néma sikoly című abortuszellenes filmjüket. A filmet az idén februárban elhunyt Bernard Nathanson készítette, ultrahangos felvételek segítségével. Reagant lenyűgözte az alkotás. „Érthetetlen, hogyan tagadhatja bárki is, hogy a magzat élő emberi lény” - áll naplójában.

Reagan több filmet is megnevezett kedvenceként, a legrosszabbnak azonban Robert Altman vígjátékát, az Ép test, ép lelket találta. Feljegyezte azt is, hogy kit tart a legpocsékabb színésznek: egy rövid dokumentumfilm megtekintése után választása Moammer Kadhafira, Líbia már akkoriban is első emberére esett.

Naplóiból tudjuk, hogy szerette a ruandai gorillákat tanulmányozó, orvvadászok által meggyilkolt Dian Fossey életéről készült Gorillák a ködben című drámát. A John Reed kommunista újságíró életéről szóló, később három Oscarral jutalmazott Vörösöket Warren Beatty rendezővel nézte végig. A filmben feltűnik Max Eastman alakja is, aki az ötvenes évekre a szovjetek és a kommunizmus hívéből McCarthy szenátor híve, és az amerikai konzervatívok egyik meghatározó alakja lett. De tetszett Reagennek Clint Eastwood hidegháborús Tűzrókája, melyben a pilóta, akit Eastwoodot alakít, azt kapja feladatul, hogy el kell lopnia egy szupertitkos szovjet repülőgép prototípusát. Csodálatosnak találta a Patton utolsó napjait is, a Patton című film folytatását, melyben, akárcsak az előzményben, George C. Scott alakítja a tábornokot. (A Patton - nagyszabású háborús dráma - egyébként Richard Nixon kedvence volt.)

Nem csupán amerikai filmek forogtak Reagenék vetítőgépében. A többszörös Oscar-díjas angol Tűzszekereket, és a szintén Oscarokat bezsebelő, szintén angol Gyilkos mezőket is kedvelték (ez utóbbi a vörös khmerek kambodzsai rémuralmáról szól). Megnézték az ausztrál újhullám meghatározó filmjei közül a Gallipolit, illetve a Betörő Morant-et is: a valós történetet feldolgozó mozi Morant-je a cím sugalmazásával ellentétben lovak betörésével foglalkozott, és az ausztrál lovasság tisztjeként az angolok háborús bűnösként végezték ki a második búr háborúban.

Érdemes hosszabban elidőznünk Fred Zinnemann Délidő című westernjénél, melyet Eisenhower (és később Bill Clinton) mellett egyszer Reagan is kedvenceként nevezett meg. A film noirnak és westernnek egyaránt beillő mozi esszenciálisan jeleníti meg a vadnyugati ideált, a magányos pisztolyhőst, aki mindenáron érvényt szerez a törvénynek, a realitásokkal való kiegyezés helyett a heroikus küzdelmet, a fenyegető, túlerőben lévő gonosszal való leszámolást választja - szemben a passzív tömegekkel. Jelszavát Patrick Henry-től, Amerika egyik alapító atyjától kölcsönzi: szabadság vagy inkább a halál!

A Délidőben a Gary Cooper által megformált friss házas, visszavonulni készülő békebíró azt a hírt kapja, hogy kiszabadult Will Kane, a veszélyes bűnöző, akit korábban rács mögé próbált juttatni. Bandája már a vasútállomáson várja Kane-t, hogy bosszút álljanak. A város lakói segítség helyett azt tanácsolják a békebírónak, meneküljön el. Ő azonban némi hezitálás után visszatér, és leszámol a banda tagjaival. A hitchcocki feszültségű film Dimitri Tiomkin mélabús dallamaival és Gary Cooper alakításával nem csupán a Filmakadémiának ért meg három Oscart, de elnyerte a lengyel Szolidaritás tetszését is. 1989-es plakátjukon a békebíró alakjával buzdítottak szavazásra az első szabad választásokon. S ha már Szolidaritás: Reaganék szimpátiáját a lengyelek iránt jócskán megnövelte Andrzej Wajdának a mozgalomról készített filmje, a Vasember.

Az elnök, mint szinte mindenben, Cooper filmjében is meglátta az anekdota lehetőségét. Egyszer Missouri államban idézte fel: „Meg kell mondanom, volt idő, amikor egy republikánus az országnak ebben a részében kicsit úgy érezhette magát, mint Gary Cooper a Délidőben - jókora túlerővel szemben. Emlékszem egy történetre egy fickóról, aki republikánus jelöltként indult egy nem republikánus szimpátiájáról ismert vidéki körzetben. Megállt egy farmnál kampányolni. Amikor a farmer meghallotta, hogy republikánussal van dolga, leesett az álla, és azt mondta: Itt várjon, amíg szólok az asszonynak. Még sosem látott republikánust életében.”

Reagan számos filmszínész, több egykori kollégája támogatását nyerte el politikusként. Szoros barátságot ápol James Cagney-vel, és támogatta őt Charlton Heston is. Reagan, Cagney és Heston mindhárman „megtért” demokraták voltak: Heston polgárjogi harcosból vált a szabad fegyvertartás hívévé, és az abortusz ellenzőjévé, Cagney Trumanből való kiábrándulása után kezdett közeledni a republikánusokhoz. Reagan híve volt a jobboldali John Wayne is, aki kétszer is támogatta kaliforniai kormányzói kampányát. Wayne egyébként gyűlölte a Délidőt, mert a főhőst gyávának találta, és Rio Bravo című filmjét kifejezetten dacból, ellenfilmként forgatta. Reagan és „Duke” legalább a Motion Picture Alliance for the Preservation of American Ideals megalapítása óta ismerték egymást. Az antikommunista filmipari szervezet tagjai voltak mellettük olyan személyek is, mint például Walt Disney, Cary Grant, vagy Clark Gable. A Reagan-házaspár esküvői tanúja szintén szakmabeli volt, az egyébként apolitikus William Holden. Reaganék alatt rendszeresen megfordult a Fehér Házban a karakán republikánus, háborús hős James Stewart, Hitchcock több filmjének szereplője, és Frank Sinatra is.

Minden bizonnyal Reagannek is köszönhető egy Piszkos Harry-idézet sikere is. Az igazság útjában a Clint Eastwood által alakított felügyelő védjegyévé vált 44-es magnumját egy rablóra szegezi, aki fegyvert fog túszára. „Gyerünk, hadd legyen jó napom!” - mondja a felügyelő. Reagan az adóemelés ellen vetette be a mondást: „Csak annyit mondhatok azoknak, akik adót akarnak emelni: Gyerünk, hadd legyen egy jó napom.”

 

Baranyi Márton a Mandiner szerkesztője, a Konzervatórium bloggere.

(Képünkön Ronald és Nancy Reagan filmet néznek a Fehér Ház mozijában, 1986-ban)