A The Cambridge History of American Foreign Relations című négykötetes, reprezentatív történeti összefoglaló mű vonatkozó része így jellemzi a II. világháború utáni amerikai külpolitika alakításának egyik legfontosabb szereplőjét, Ronald Reagan elnököt:
Tájékozatlan volt, és nem is tanúsított valami nagy érdeklődést. Az olyan részletek, mint a különböző kormányok politikai irányultsága, untatták és hidegen hagyták. A külpolitikai szakértők magyarázó erőfeszítései gyakran hiábavalónak bizonyultak. […] Nem ismerte eléggé a kormányzati apparátus működését ahhoz - vagy egyszerűen csak nem tartotta fontosnak azt -, hogy gyakorolja elnöki jogosítványait. […] A tanácsadók elkészítették a forgatókönyvet, amit ő aztán előadott a közönségnek.
Ronald Reagan, politikai gondolkodó
Körtánc a valóság dallamára
"A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet őket győzni."
G.K. Chesterton
Minden politikus számára fontos, hogy valahogy megőrizze a kapcsolatot a valósággal. Elemi politikai érdeknek is mondhatnánk, de ezzel csak a pragmatikus oldalát világítanánk meg a problémának. Legalább ilyen fontos önmagában a hatalombirtoklás potenciális személyiségtorzító mellékhatásai miatt, tehát emberileg is. A legnagyobb politikai vezetők számára - különösen, ha egy olyan nagyhatalomról van szó, mint az USA - folyamatos küzdelmet jelent, hogy rajta tarthassák ujjukat a közvélemény verőerén, észleljék az egyszerű emberek mindennapi kihívásait is, az őket foglalkoztató kérdéseket, saját döntéseiket pedig ne csak a tanácsadóik szűk körén átszűrt információk alapján, hanem akár elvi alapvetések mentén hozzák meg.
Megnevezni a gonoszt – és legyőzni
Amikor Ronald Reagan 1981 januárjában beköltözött a Fehér Házba, az Egyesült Államok globális súlya és szerepe a hidegháború kezdete utáni legnagyobb visszaesést szenvedte el, nem kis mértékben a "realizmus" nevében újrafogalmazott republikánus, illetve a naiv, a Szovjetunióból ellenség helyett ellenfelet, mi több: partnert faragni kívánó demokrata külpolitikusoknak.
Utolsó kommentek